Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítő programok

Archívum

A Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ és az Egyensúly AE. Egyesület közös pályázatot nyújtott be a TÁMOP keretén belül a “Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segítő programok” támogatására kiírt pályázati felhívás keretén belül 2009. októberében.

A FEDÉL MÁS-KÉP(P) című, TÁMOP-5.3.3-08/2-2009-0013 azonosító számú projekt egy komplex lakhatási, képzési és foglalkoztatási program, amely a hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációját segíti elő és támogatja. Az elnyert támogatás 66.909.710.- Ft.

A program az eredeti pályázatnak megfelelően 2010. március 1-jén indult el és 2012. február 29-ig tart, ez háromszor fél év aktív időszakot és fél év utánkövetést foglal magába. A megvalósítás során összesen 80 főt szűrtünk szakemberek segítségével, ebből 60 fő került bevonásra, három szakaszban. A programban 5 szociális munkás mentorálja a klienseket.

A bevont személyek félévente indított 30 órás akkreditált képzéseken vehettek részt. Álláskeresési és munkaerő- piaci képzésen 35 fő, Állapotjavító és pszichés zavarokat korrigáló képzésen 37 fő, Tanulás technikát segítő, elméleti készségeket facilitáló képzésen 36 fő, Személyiség-kommunikációt fejlesztő képzésen 33 fő szerzett tanúsítványt. 150 órás OKJ-s takarítói tanfolyamon 13 fő szerzett bizonyítványt, a szintén 150 órás OKJ-s parkgondozói tanfolyamon pedig 12 fő. Többen a megszerzett végzettség segítségével munkát is kaptak.

A bevont személyek közül 30 fő kapott maximum 12 hónapon át lakhatási támogatást. A kliensek folyamatosan részt vettek családkonzultációs tanácsadáson, valamint önsegítő klubfoglalkozáson. Egészség Napot három alkalommal tartottunk. A programok között szerepelt egészségügyi szűrés, vércukor- és koleszterinszint mérés, tájékoztatás szociális ellátásokról, egészségügyi előadás szakorvos vezetésével, fogyatékkal élők tapasztalati beszámolója, játszósarok gyerekeknek. Szintén három alkalommal szerveztünk önkéntes véradást is, összesen 36 fő adott vért.

A programban részt vevő kliensek és családtagjaik Ópusztaszerre kirándulhattak.

A kliensek a foglalkoztathatósági helyzetük javítása érdekében munkapróbán vettek részt, 17 fő próbálta ki magát a munka világában.

Önkéntes munka keretében Békéscsabán virágot ültettek, illetve a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium és az Életfa Idősek Otthona külső környezetének megtisztítását, rendbe tételét végezték el.

Dr. Csereiné Árgyelán Anna, projektvezető

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Elolvasom

Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energia felhasználásával

Archívum

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Projekt neve:
Napenergia hasznosító rendszer kiépítése a Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ telephelyeként működő Életfa Idősek Otthonában.

Projekt leírása:
A Békéscsabai Kistérségi Életfa Idősek Otthona, korábbi nevén Csabai Életfa Nyugdíjasház 2000-ben kezdte meg működését. Az épület a Széchenyi terv keretében került kialakításra. Az önálló apartmanokkal rendelkező nyugdíjasház a nagy érdeklődésre való tekintettel két ütemben is bővült. Az Otthon létrehozásának célja egy olyan intézmény kialakítása volt, ahol megfelelő körülmények között elláthatók azok az időskorú emberek, akik már nem tudnak teljes körűen gondoskodni magukról.

A Békéscsabai Kistérségi Életfa Idősek Otthona 2010 áprilisától Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ néven folytatja működését egy beolvadást követően.

Az intézmény bővülése következtében megnövekedett létszám melegvíz igényét az eredeti kiépített rendszer nem tudja kielégíteni. A szociális intézmény 2007 évtől kezdve nappali ellátást vezetett be, mely további létszámbővülést eredményezett.

Reggeli és esti, valamint rendszeresen napközben is jelentkező melegvíz-hiány megszűntetéséhez részletes rendszerfelmérés készült. A szakértők megállapították, hogy a rendszer jelentős fejlesztése elkerülhetetlen.

A rendszerfejlesztési alternatívákat megvizsgálva a legoptimálisabb megoldásnak a napkollektoros alrendszer bizonyul. A napkollektorok alkalmazásának számos közvetlen és közvetett előnye van, a legfontosabbak:
1. A melegvíz előállításához szükséges hőt a korábbi fosszilis földgáz helyett megújuló energiából (nap) állítja elő a rendszer. Ezzel jelentősen csökken az üvegházhatású gáz (CO2) kibocsátása, valamint a korom és egyéb füst kibocsátás. Mindez jelentősen csökkenti a rendszer környezetterhelését.
2. A gáz ára folyamatosan növekszik, és ez már középtávon is gazdasági nehézségéket okoz az Otthon számára. A projekt segítségével jelentős megtakarítás származik a gázfogyasztás, illetve a karbantartási költségek csökkenésével. A gázár növekedésével gyorsuló ütemben térül majd meg a rendszer kiépítése.
3. A szolgáltatásbiztonság jelentősen növekszik. Részleges vagy teljes gázkorlátozás vagy- hiány esetén is rendelkezésre áll az alapszolgáltatáshoz szükséges melegvíz-mennyiség.

Az intézmény 2010 márciusában pályázatot nyújtott be a KEOP 4.2.0/A “Helyi hő-és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” pályázati konstrukcióra, melyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Energiaközpont Nonprofit Kft. megvalósításra érdemesnek talált.

A pályázat összköltsége 12 337 113 Ft, melyből 7 402 268 Ft vissza nem térítendő támogatásnak minősül.

A pályázat keretén belül kialakításra kerül egy olyan vákuumcsöves napkollektoros rendszer, mely a melegvíz előállítás nagy részét (61%) képes fedezni. Beépítésre kerül egy puffer-tartály, így a fel nem használt melegvizet tárolni is lehet. Ezzel a megoldással megszűnik a koncentrált melegvíz használatból eredő probléma. A napkollektor hosszú távon vitathatatlanul sokkal gazdaságosabb, mint bármelyik másik vízmelegítési módszer. Egyszeri befektetéssel hosszú évekig a melegvíz-probléma megoldódik.

A Békéscsabai Kistérségi Életfa Idősek Otthonának az egyik kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és az EU energiapolitikával- a környezeti szempontok érvényesítése a fejlődésben. Ennek a fejlődésnek a feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása.

Napkollektoros rendszer kialakításával az intézmény hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, a fosszilis energia felhasználás csökkentéséhez, a megújuló energiák használatának uniós kötelezettségvállalásának teljesítéséhez, az importfüggőség csökkentéséhez.

A rendszer kiépítésével járó CO2 csökkenés: 15,29 t CO2ekv/év.
Fedezeti arány: 61%.

A megújuló energia felhasználás: 204,43 GJ/év.
Abszorber-felület (24 db napkollektor): 57,6 m2.

Kedvezményezett neve és elérhetőségei:
Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ
5600 Békéscsaba, Szabadság tér 9.

Telephely:
Életfa Idősek Otthona
5600 Békéscsaba, Lencsési u. 85.

Közreműködő szervezet:
Energia Központ Nonprofit Kft.
1134 Budapest, Váci út 45. A. épület, 6. emelet
Postacím:
1437 Budapest, Pf.: 328
Tel.: 06 (1) 802-4300
Fax: 06 (1) 802-4301

Elolvasom

Napenergia hasznosító rendszer kiépítése

Archívum
Elolvasom